Csöndes tisztogatások

Református Élet 2009. szeptember 15-i szám, IV. (IX.) évfolyam, 7-8. o.

Kérdések a Károlin

2. rész

Az Irodalomtudományi Doktori Iskola 2008. őszéig autonómiát élvezett, és be tudta tölteni funkcióját. Akkor azonban olyan fontos változások történtek mind az Egyetem, mind a Bölcsészettudományi Kar élén, amelyek a Doktori Iskolára nézve katasztrofális következménnyel jártak. Kulin Ferenc dékánt 2008. október elején a Kar oktatói számára váratlanul, hivatali idejének kitöltése előtt leváltották, ugyanolyan puccsszerűen, mint egy hónappal korábban, az egyetemi közélet számára ugyancsak meglepő módon, Szűcs Ferenc rektort. Szabó András akkor még rektorhelyettesként a Kari Tanács egyik első szeptemberi ülésén bejelentette, hogy mivel mind a – nem egészen önként – leköszönt Szűcs Ferenc, mind kiszemelt utódja, a rektori teendőkkel megbízott rektorhelyettes, Vargha András kifejezetten őt akarják dékánnak, senki ne pályázzon, mert ezt a pozíciót az egyetem és az egyház vezetői neki szánták. Így, mint egyedüli dékánságra pályázónak, a Kari Tanács 2008. októberében bizalmat szavazott számára. Az egyetemen és a Karon már akkor szóbeszéd tárgya volt, hogy a puccsszerű leváltások mögött a rektori ambíciókat dédelgető rektorhelyettes, Szabó András áll, szoros szövetségben a másik rektorhelyettessel, Györgyiné Koncz Judittal, ami annál valószínűbbnek látszik, hogy a rektorral és a bölcsészkari dékánnal egyidőben egy harmadik kulcspozíció élén is változás történt: távozott az egyetem gazdasági igazgatója, Böszörményi Jenő, így a pénzügyek a két rektorhelyettes ellenőrzése alá kerültek. Az új gazdasági igazgató Szabó András rektorhelyettes felügyelete alatt, csak korlátozott önállósággal gazdálkodhatott.

A sikeres puccsokat végrehajtó rektorhelyettes páros már akkor szorosra fonta együttműködését, amikor Györgyiné Koncz Judit, aki korábban a Nagykőrösi Főiskolán oktatott éneket, átkerült Nagykőrösről a Bölcsészkarra, kiszorítva a Neveléstudományi Tanszék éléről Kopp Erika docens asszonyt, és nem tudni, mi módon, bölcsészkari rektorhelyettessé avanzsált. Holott ezt a magas pozíciót korábban nem kiváló képességeivel érdemelte ki, hanem egyedül azzal, hogy az egyetemi vezetésben ő képviselte Nagykőröst. Nagykőrös kihullt alóla, de a bölcsészrektorhelyettesi szék alá került: a sok bölcsész oktató között – tanítóképzői karrierjével és énektanári diplomájával – ő látszott a legalkalmasabbnak e magas tisztség viselésére: nem szakmailag, hanem stratégiailag.

Szabó Andás lassú rámozdulása a hatalmi pozíciókra azonban már korábban megkezdődött. Valójában erről álmodott a Bölcsészkar megalapítása óta. Az első „ugrása a hatalomért” 1998-99-ben dékánhelyettesként – Kulin Ferenc mellett – tiszavirágéletű volt, újabb és újabb kísérleteit a dékánságra, sőt, egyszer Tenke Sándor idején a rektorságra, megalázó kudarcok kísérték. Ambíciói hamu alatt parázslottak Raffay Ernő és Kovács Eszter regnálása idején is, ám sosem hunytak ki, csak új szelekre vártak. 2006-ig kellett várnia a második „ugrásra a hatalomért”, amikor a másodszor is dékánná választott Kulin Ferenc mellett másodszor is dékánhelyettes lett, majd a történész akadémiai doktort, Popély Gyulát kitaszítva a bölcsészrektorhelyettesi pozícióból tovább emelkedett, végül az őszi puccssorozatot megelőzően, 2008 tavaszán – Török Gábor jogászrektorhelyettes leváltatása után – magához ragadta az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnöki tisztjét, kihasználva a Rektori Hivatal nyújtotta helyzeti előnyt, kvázi kinevezve magát a hirtelen megüresedő posztra. 2008 őszén a már a bölcsészkaron aktív Györgyiné Koncz Judittal szövetségben merészebb terveket is szövögethetett, persze, a háttérből szüntelenül buzdító és nagyravágyó docensfeleséggel, Petrőczi Évával együtt.

A hármas szövetség újabb erősítést kapott, amikor Szabó András – dékánként – közvetlen kolléganőjét, a szintén magyar irodalmat oktató Kulcsár-Szabó Ágnest emelte maga mellé dékánhelyettesnek, holott a Kar érdeke nyilvánvalóan a különböző tanszékek és intézetek (pszichológia, kommunikáció, nyelvtudomány, angol, német, holland, japán, szabad bölcsészet) szélesebb képviseletét kívánta volna a kari vezetésben a dupla magyar irodalmár képviselet helyett. Mellettük csak a történészek rúgnak – látszólag – labdába a jóhiszemű és lelkiismeretes, ám szakmailag jelentéktelen és már jócskán nyugdíjkorú Bíró Mária dékánhelyettessé választásával, aki anno az ELTÉ-ről került a Károlira. Az ELTÉ-n, persze, nem oktató volt, hanem könyvtáros, annak megfelelő szellemi kapacitással és tudományos munkássággal, amelyek egyikét sem bővítette illetve gyarapította jelentékenyen a Károlin eltöltött évei alatt. Elemi érdeke, hogy a Szabó András – Petrőczi Éva – Kulcsár-Szabó Ágnes – Koncz Judit féle szövetséget támogassa, hiszen sem szakmai teljesítményénél, sem koránál fogva nem engedheti meg magának a különvéleményt: nemcsak dékánhelyettesi pozícióját veszthetné el, hanem fizetését is, és be kellene érnie a nyugdíjjal. Ez az öt fős hatalmi csoport egészült ki 2009.januárjától, egy a nyugdíjazás által nemcsak fenyegetett, hanem ténylegesen nyugdíjazott kollégával, Kovács Árpáddal, akinek felbukkanása a Bölcsészkaron majdnem ugyanolyan végzetes a Doktori Iskolára nézve, mint Szabó András dékánná választása. Mentségére szolgáljon, hogy egzisztenciálisan ugyanolyan kiszolgáltatott, mint Bíró Mária, tehát a dékántól különböző álláspontot neki sem áll érdekében megengedni magának. Hogy mit keres a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán egy az ELTÉ-ről és a Veszprémi Egyetemről is elbocsátott, és nyugdíjazott oktató, aki eredetileg a Rendőrtiszti Főiskolán oktatott és nem szakmai, hanem belügyes vonalon került annak idején az ELTÉ-re, ráadásul csak orosz szakos, amit, ugye, nem oktatnak a Károlin, tehát látszatmunkára vesz fel nagyon is valós fizetést (ami egy jövőbeni cikk témája). Elöljáróban csak annyit szögeznénk le, hogy ez a státusz – egy kizárólag orosz szakot végzett oktató egy olyan egyetemen, ahol nincs is orosz szak –, sérti a felsőoktatási törvényt, hiszen kötelező óraszám kitöltéséről nála nem lehet szó, továbbá megkárosítja mind az állami, mind az egyetemi költségvetést.

Az a tisztogatás, ami a Kommunikáció Tanszéken zajlik, viszont már csöndesnek sem nevezhető, hiszen egy egész tanszék oktatói gárdáját készülnek kisöpörni. Először Vass Csabát mozdították el a tanszék vezetéséből, akit Komlósi Piroska váltott, ám a közelmúltban őt is kiebrudalták a tanszék éléről, hogy Simon Attilát – György Péter közeli munkatársát – nevezhessék ki tanszékvezetőnek. Az új vezető azonnal beáramoltatott az egyetemre nyolc oktatót. A nyolc oktatónak a fizetése az egyetem költségvetését terheli. Az egyetem vezetése szorgalmazta a holdudvar felvételét és alkalmazásukat. Ennek költségtényezője láthatólag nem okozott nekik fejtörést. Miért és kinek okozott volna? Az egyetemnek jelenleg nincs gazdája. Eljött a pillanat az egyetem megszállásara, a hatalom kiépítésére és a középszerű karrieristák tombolására. Egy tényleges vezető helyett a hatalmat bitorló percemberkék csak a mában élnek, a jövő közömbös számukra, a múltat pedig, szeretnék végképp eltörölni. Áldozataik viszont nemcsak a közelmúltra emlékeznek, hanem visszamenőleg sincs amnéziájuk.

A hatalmi apparátus ennek a filozófiának megfelelően állt össze a hat fővel, akiket különböző oktatói ill. adminisztratív státuszú önkéntesek vagy félönkéntesek hada erősít. Csak néhány példát említek: a magyar irodalmár Hermann Zoltán, aki a szakmailag rangosabb, már régóta habiltált, de professzori felterjesztésre ettől a vezetéstől esélyt sem kapó Nyilasy Balázs elől foglalja le a Klasszikus Magyar Irodalmi Tanszék vezetői posztját, szervilizmusáért jutalmul; Fóris Ágota csak olasz szakos, amit szintén nem oktatnak a Károlin, és ezzel az egyszakos diplomával lehet a Magyar Nyelvtudományi Intézet gyors karriert csináló docense, amit inkább Kari Tanácsi szereplésével érdemelt ki, mint ”magyar” nyelvészeti munkásságával; vagy az újdonsült kari igazgató, Gál László, aki jogásznak dilettáns, nemcsak azért, mert nincs jogi diplomája, hanem mert a legtöbb olyan testületi ülés, amit ő szervez és vezet, kifejezetten törvénysértő módon zajlik (Kari Tanács, Doktori Iskolai Tanács); és – hogy közelebb kerüljünk a Doktori Iskolához – Kőfalusi Krisztina, a Doktori Iskola titkárnője, akinek több ténykedése nemcsak súrolja a büntetőjog határát, hanem kifejezetten átlépi. Nem menti őt, hogy utasításra cselekedett. Többek között már csak azért sem, mert amit tett, azt nem megtorlástól való félelmében tette, hanem jutalomért. (Erre a titkárnők fizetési kimutatása lehetne a bizonyíték.)

Már csak egy ember állt a Szabó András körül összeforrt kis csapat útjában: Vargha András professzor megbízott rektorhelyettes, akinek rektori pályázatát a Szenátus – és azon belül a HÖK (Hallgatói Önkormányzat) – kétszer is leszavazta. A HÖK befolyásolása csak a két állva maradt rektorhelyettesnek, az egyetem két vezetőjének (Szabó Andrásnak és Györgyiné Koncz Juditnak) állt érdekében és módjában. A független és korrekt Vargha András helyére a Hittudományi Karról neveztek ki rektori teendőkkel megbízott rektorhelyettest Balla Péter személyében, aki a kialakult helyzettől és a felelősségtől való rémületében két másik rektorhelyettes kollégájától, Györgyiné Koncz Judittól, valamint a sebtében kinevezett jogászrektorhelyettestől, Fábián Ferenctől kér tanácsot, de leginkább mégis Szabó Andrásra hallgat. Mivel a Károli Református Egyetemnek már egy éve nincs rektora, így Szabó András gyakorlatilag teljhatalommal rendelkezik.

Ha már említettük a HÖK szerepét Vargha András rektori pályázatának kétszeri megbuktatásában, akkor világosan kell látnunk, hogy a HÖK a Bölcsészkar struktúrájban sem a hallgatók érdekképviselete, hanem a kari vezetés szavazógépezete. A 15 fős HÖK szám szerint is túlsúlyban van a Kari Tanácsban. Bár a törvény szerint számuk az oktatókénak csak ¼ - 1/3-a lehet, a kari vezetés egyrészt ragaszkodik a lehetséges maximális 1/3-hoz, másrészt ahhoz is, hogy minden ülésen teljes létszámban jelen legyenek, míg az oktatók közül természetszerűleg mindig többen hiányoznak. A HÖK szerepét a kari tanácsi jegyzőkönyvek, jutalmazások, ösztöndíjak mindennél világosabban dokumentálják.

A kari vezetésben 2008.októberében puccsszerűen bekövetkezett változással párhuzamosan a Doktori Iskola törzsgárdája – Wéber Antal, Ritoók Zsigmond és Bolyki János kiválásával illetve a régi dékán, Kulin Ferenc kitessékelésével a törzstagok közül, amit az új dékán, Szabó András szorgalmazott – mindössze hat főre apadt. Ennek a hat főnek a felét eleve Szabó András dékán és szűkebb köre – a felesége és a helyettese – tette ki. Az Iskola vezetése 2009. januárjától vált teljesen ellenőrizhetetlenné, amikor az előbb említett hármas csoport a törzstagok közé integrálta Kovács Árpádot. Ez a négyesfogat a kontrollt a titkárnőn, Kőfalusi Krisztán keresztül gyakorolta, aki ebben erkölcsileg teljesen tönkrement, és minden szabálytalanságot és törvénysértést végrehajtott, amire utasítást kapott. Persze, nem Hima Gabriellától: a titkárnő a Doktori Iskola tanácsüléseit Szabó András dékánná választása óta rendszeresen Hima Gabriella, a Doktori Iskola vezetője háta mögött, az ő tudta nélkül hívta össze, a vezető távollétében hozott határozatokról utólag sem tájékoztatta őt, sőt, a titkárnő ”önállósága” odáig fajult, hogy személyesen vezetett le egy PhD házi védést, továbbá személyesen döntött téma- és témavezetés váltásáról ill. védésre bocsátásról. Legalábbis a papírforma szerint. Valójában irányították – és jutalmazták. (Mára már a Dékáni Hivatal vezetőjévé emelkedett.)

A jutalmazások és szankciók - elbocsátások ill. leváltások - csak szimptómái egy súlyos morális válságnak. Messzire került az egyetem attól a vállalástól, amit az alapító atyák – 1993. évi alapító levelükben – lefektettek. A Zsinat 1993. február 24-i ülésén a bibliai Ige szellemében fogalmazott: „Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való” (Hós 4:6). Éppen az ellenkezője valósult meg annak, mint amiért létrejött a Károli Gáspár Református Egyetem. Akkor még senki sem gondolta, hogy másfél évtized múlva olyan vezetők jönnek, akik nagy múltú református iskoláink (Sárospatak, Pápa, Debrecen, Nagyenyed, Kolozsvár és a többiek) szelleméből csúfot űznek. Nemcsak az anyagiakkal bánik hűtlenül az egyetem jelenlegi vezetése és az egyetem fenntartója, a Zsinat, hanem annál sokkal fontosabbat sikkasztanak el: a hazai keresztyénség legfőbb egyetemes erkölcsi és szellemi értékét, a Károli Gáspár Református Egyetem eredeti küldetését.

A hatalmi apparátus elmúlt időszakban történt kiépülésének történetét, valamint a meghatározó főbb erővonalakat dióhéjban vázolnunk kellett ahhoz, hogy világossá váljon: ez a hatalmi szervezet nemcsak a puccsszerű leváltásokért felelős, hanem a református egyetem morális lezüllesztéséért is. Az egyház Zsinata, s annak lelkészi elnöke, Bölcskei Gusztáv püspök semmit nem tett, hogy megismerje és megállítsa ezt a folyamatot. Azért, hogy idáig jutott annak a református egyetemnek a színvonala, melynek első rektora Benda Kálmán volt, nemcsak Szabó András és a köré összegyűlt kis csapat felelős kizárólagosan, hanem maga a püspök, Bölcskei Gusztáv is, hiszen ő a Magyarországi Református Egyház Zsinatának – az egyetem fenntartója! – lelkészi elnöke. Nem hallgatható el és nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy Szabó István a Dunamelléki Egyházkerület püspöke – akinek az egyházkerületében működik a református egyetem – nem tett egyetlen lépést sem az egyetemen történt törvénysértések megakadályozása érdekében. Az e cikkben megnevezett s eltávolított egyetemi vezetők többségének egzisztenciája megingott, presztizsük csorbát szenvedett. Ezeket a diktatórikus tisztogatásokat nagyon is tudatosan hajtotta végre Szabó András és csoportja. Felvetődik az a nem henye kérdés, hogy miért nem lépett közbe Szabó István? Miért hallgat ugyanúgy, mint Bölcskei Gusztáv? A válasz nagyon egyszerű, Szabó püspök és Szabó András sógorok, vagyis holló a hollónak nem vájja ki a szemét, különösen akkor nem, ha nem hollók, hanem Szabók mindketten. Móricz Zsigmond írói nagyságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Rokonok című regényének mondanivalója ma is aktuális.

- folytatjuk –

Szerkesztői megjegyzés: Az egyetemi vezetés struktúrája jelenleg nehezen átlátható. Az eredeti struktúra szerint a négy kar (hittudományi, bölcsész, jogi és tanítóképző) egyike adta a rektort, a másik három a rektorhelyetteseket. Az elmúlt egy évben történt leváltásokkal és félreállításokkal az egyes karok képviselete gyakran hónapokig szünetelt. Szűcs Ferencet 2008 szeptemberében félreállították, ezzel egészen 2009.május 1-ig, Balla Péter rektorhelyettesi kinevezéséig a hittudományi karnak nem volt képviselete a vezetésben. Nagykőrösről Györgyiné Koncz Judit 2008 folyamán átment a bölcsészkarra, a tanítóképző képviselete ezzel megszűnt, és máig sem állt helyre. Török Gábor jogász-rektorhelyettest a tavalyi évben szintén leváltották, kinek ez év tavaszáig nem volt utódja.

Mindezen idő alatt a bölcsészkar kizárólagos befolyásra tudott szert tenni az egyetemi vezetőségben. Szűcs Ferenc tavaly őszi leváltása után ugyanis Vargha András lett a rektori teendőkkel egbízott rektorhelyettes, így Szabó Andrással és Györgyiné Koncz Judittal együtt immár három rektorhelyettes került ki a bölcsészkarról, míg a többiről egy sem. Vagyis 2008 szeptembere és 2009 májusa között minden egyetemi vezető a BTK munkatársa volt.

Az arány mára valamelyest javult, de a struktúra máig sem állt – még látszólag sem – teljesen helyre.